Ámulatban…
2011 június 5. | Szerző: lafemme1
Gratulálni lehet, hogy ilyen vagyok, de ha így születtem, így halok meg. Ha kiszámmolom, hogy ha még ötven évig akarok élni, cirka 18000 napom van arra, hogy jól érezzem magamat a bőrömben úgy, hogy mást ne bántsak. Mert ez az én privát dolgom, senkit nem akarok belerángatni, illetve csak egy valakit szeretnék belerángatni. És mivel több évtized múlva hamu lesz belőlem, addig igenis fontos, hogy teljes életet éljek. És az vesse rám az utolsó követ, aki soha nem vágyott jó szexre, olyanra, ahol szinte megőrülsz a vágytól, hogy a másiknak örömet szerezz, miközben majd szétrobbansz az érzéstől. És ha az a “szerencsétlen férj” világéletében egy görcsös, szégyenlős, visszafogott ember volt, persze emellett egy nagyon jó és szeretetreméltó ember, de viszont ezt az érzést soha nem tudta még csak megközelíteni sem, akkor osztom a lapokat. Neked egy család, szeretet, boldogság, egy nagyon langyos szexszel, nekem meg egy kis desszert. Hol itt a baj? Téma lezárva.
Folyt. köv.
Ülök a népes társaságban, emberek jönnek-mennek, hú, ő mintha ismerős lenne. Még kiscsaj koromban mennyit találkoztunk ezen a helyen nap mint nap. Persze jó pár évvel idősebb, de akkor az sok korkülönbségnek számított. Én kis csitri, ő nagyfiú, soha sem hittem, hogy egyáltalán érdekelhetném, mint nő. Az élet úgy folytatódott, hogy nem is láttam vagy 12-13 éve. És most, hopp, ott van. De nem néz rám, nekem viszont eszembe jutott a beceneve. Jaj, hát nem voltam benne biztos, hogy ez most ő, vagy a bátyja. Ez cikázott a fejemben, bámulni nem akartam, ránéztem, de ő nem. No, akkor tuti nem ő. De mégis. Nem tudom. Simán odaugrottam volna, hogy szia, te vagy? De annyira rohant, és továbbment, pedig 2 méterre ment el mellettem. Hát akkor nem ő volt. De mégis, hát a bátyjával hasonlítanak egymásra, de ennyi idő után? Szerintem ugyanúgy néz ki, mint akkor. Hát, hülyét ugyan nem csináltam magamból, de legközelebb odamegyek. Ő a barát kategória. És mi az érdekes? Hogy sokkal, de sokkal fontosabb a fiú barátokat megtartani, mint illegni-billegni, hogy legyen több. Ezt soha. Baráttal soha! Még ha vágyok is rá, a barát az tabu. Régen ahogy mondtuk, haver. De kicsi voltam még akkor. És a nyár minden napján, jó időben, rossz időben ott voltunk, néztem, ahogy csajozik, drukkoltam, sajnáltam, ha nem jött össze neki. Szóval ahogy így gondolkodám az eső előtti időben, rájöttem, hogy ő az. De mi van akkor, ha gőze sincs már, hogy ki vagyok? Hogy magyarázom el? Kinek a kije vagyok, voltam? Tiszta égő, mint egy kislány. De örülök, hogy láttam, hogy van, és egy pár órára közös levegőt szívtunk. Nagyon jó a kedvem ettől. Nosztalgikus. Imádok oda menni, mert feltöltődöm. És holnap is megyünk. Ezekért a hétvégekért érdemes hétköznap reggeltől estig dolgozni.
Nekilendülve…
2011 június 3. | Szerző: lafemme1
Szó, ami szó, elértem azt a kort, amikor már érett nőnek nézek ki. Vagy legalábbis érett nőnek érzem magam.
Így a harmadik x elején érzem azt, hogy mostantól építhetem vissza az énemet. Ez az év elég rosszul kezdődött, aztán szépen áprilisra visszarázkódtam.
De az, amit keresek, még mindig nem köszönt rám. Mivel átlagos családi háttérríel rendelkezem, papa, mama, gyerekek, ahol én vagyok a mama, így panaszra nem lehetne okom. Még mindig vágyok valakire. Nincs meg bennem az a női kacérság, legalábbis kívülről nem látszik rajtam, és azért nem vonzom az embereket. Tekintettel, kedvességgel igen. De ez kevés. Túl hivatalos vagyok. És rohanok, állandóan rohanok. Néha próbálom elképzelni magamat, hogy milyen lehet engem kívülről látni. És akkor lassítok. Szépen lépegetek, és figyelem az embereket.
Szóval a vágyam még mindig ugyanaz, megtalálni azt az embert, akivel a szexet jól megélem. Akire vágyakozhatok. Kb. két éve eltűnt belőlem a vágy. Nincs akire gondoljak, hogy hú, de jó lenne együtt lenni vele. Nincs udvarlás az életemben, nincsen titok sem, semmi. És minimum tíz évvel idősebb.
Még arra is gondoltam, hogy felnézek egy társkeresőre, de nem ilyen randivonalra, hanem igényesebbre. Ahol tiszta lappal játszhatok, hogy igen, házas vagyok, igen, te is házas, csak egy-két havonta szerzünk egymásnak örömöt, de úgy, hogy várjuk az alkalmat, és vágyunk egymásra. Tudom, sok nőnek megadatik ez. Nekem is megadatott, hogy találkozgassak valakivel, de az utóbbi időben azt éreztem, hogy már nem annyira vágyok rá. Pedig hülyeség. Elrontom ezt is. De most más kell nekem. Azt szeretném, hogy akivel el tudnám képzelni, az kezdeményezzen. De basszus, nem kezdeményez. Néz, néz, beszél velem, és ennyi. Látom a szemén, hogy nem vagyok teljesen közömbös. De én meg túl hivatalos. Mit csináljak? Nem az a fajta vérszívó vagyok, aki miniszoknyában, kirakott mellekkel flangál, hogy felszedjen valakit. Egy átlagos lány, aki nagyon jó szexet tudna adni annak, aki
Ezen még éjszaka gondolkozom. Hogy tudnám ezt a falat széttörni, szépen, kultúráltan, szelíden. És eközben szétéget a vágy. Ugyan valaki 60 éves kora után találta meg ezt egy fiatalabba. Irigylem. De én nem akarok addig várni, mert belepusztulok ebbe.
Mit csináljak?
Megint!
2011 június 15. | Szerző: lafemme1
Megint láttam az egyik vágyamat! Két másodperc, de jól megjegyeztem. Ritkán látom, de akkor a vesémben érzem a szemét! Sejtelmes, tapintatos, és én mindent belemagyarázok.
Ez a vágy megmaradt. Mindig álmodozó lélek voltam. Képes voltam órákon át csak fetrengeni és újra meg újra végigálmodozni a gáláns lovagról. Ez ugyan már elmúlt, de nyomokban megtalálható bennem.
Két választási lehetőségem volt: 1. Vagy szerelmes vagyok, és akkor csak tüzelek, lángolok, ész nélkül szeretek, aminek féltékenység a következménye, durca, hogy miért nem én vagyok a világ közepe, márpedig nem én vagyok. Bizonytalan voltam, nem hittem el, hogy valaki tényleg belém szerelmes, ráadásul az, akibe én is. Ritka dolog, de előfordult.
Oldal ajánlása emailben
X